A mostani bejegyzésemben megpróbálok kicsit az itteni életről általában mesélni. Természetesen nem általánosítható és meglehetősen szubjektív véleményem következik.
Mi Amsterdam északi részének északi csücskében lakunk. Ez egy kertvárosi rész, egy kicsi lakótelep van tőlünk kb negyed órányira, minden más pedig az ismert holland típusú sorházas rész, néhány ikerházzas megtűzdelve.
Jellemzően úgy néznek ki ezek a házak, hogy a földszinten van egy nagy nappali és konyha, az emelet(ek)en pedig a hálószobák és fürdőszobák.
Kivétel nélkül mindegyiknek óriási ablakai vannak minden irányba, nekünk például a nappalink fala teljesen üvegből van (imádjuk!), de a konyhám is pulttól plafonig ablakos. Mint az közismert nem nagyon használnak függönyt a hollandok, ha olyan a nappalijuk, hogy nincs előtte előkert, hanem a járdáról lehetne belátni, akkor vagy sok virággal, vagy egy szemmagasságban elhelyezett vízszintes fóliával oldják meg, hogy mégse lássanak be az emberek önkéntelenül is.
A mi környékünk tele van csatornákkal, ami egyrészt klassz, másrészt térkép nélkül lehetetlenség tájékozódni. Hiszen hiába gondolod, hogy az irány jó, azt nem tudhatod előre, hogy hány vizes akadály kerül eléd, ahol vagy van híd, vagy nincs. S ha van is híd simán lehet, hogy autóval nem járható.
A közlekedésről általában: a helyzet az, hogy tényleg minden megközelíthető biciklivel. Ha véletlenül nem, akkor megoldják, hogy ne legyen akadály. Például Amsterdam közepén nincs híd, s mivel az Ij folyó elválasztja Noordot (az északi kerületeket) a belvárostól, ezért a helyi közlekedési vállalat _ingyenes_ kompjáratot üzemeltet 3 helyről a Központi Pályaudvarhoz (aka Central Station). Vagy mostanában, hogy elég erős és hideg szél fúj kijött a közlemény, hogy a biciklisek, ha rendelkeznek OV chipcaarttal (ez egy olyan kártya, amire pénzt lehet feltölteni az utazáshoz) _ingyenesen_ használhatják a tömegközlekedési eszközöket az időjárási viszontagságok miatt.
Mondjuk tőlünk már sokan inkább mopeddel vagy robogóval közlekednek.
Ami nagyszerű még, hogy autóval is elég könnyen lehet közlekedni. Imádjuk, amikor azt mondják, hogy "úúú, az kicsit messze van Önöknek" - ez kb azt jelenti, hogy 20 perc kocsival. Egyébként Amsterdamban szinte minden maximum 20 percre van, köszönhetően a szuper körgyűrűnek és jól elhelyezett gyorsforgalmi utaknak.
Nagyon sok embernek nincs autója. Egyszerűen azért, mert felesleges. Akinek viszont van, jólléttől függetlenül inkább a praktikum felé hajlik. Azt a fajta "puccoskodást", amit mondjuk akár Belgiumban vagy Svájcban láthatunk, itt nincs. Vannak új autóik, de inkább az erős középkategória, nagyon ritkán látni nagy terepjárókat vagy luxusautókat.
A praktikum az élet más területein is látszik. A dolgok valahogy mindig jól ki vannak találva. Olyan érzése van az embernek, hogy nem kell kiskapukon agyalni, egyszerűen csak működnek a dolgok (mégha visszautalva az előző posztomra, néha borzasztóan lassan is).
Szeretem látni, hogy minden bevásárló központban van suszter, akinek folymatosan van munkája. Több piacon is láttam mozgó harisnyajavító-szemfelszedő embert, akinél sorban álltak az asszonyok.
Apropó piac: Hollandiában van pár dolog, amit biztosan megtalálhatsz minden piacon. Sajtárus (mindent megkóstolhatsz, mielőtt vennél bármit is. S boldogan kóstoltatnak, ha látszik, hogy nem akarsz egyáltalán vásárolni. Hátha visszajössz még), halárus (mindenféle tengeri herkenytűkkel. Oké, mi közel vagyunk a tengerhez, lehet, hogy ez a szárazföld belseje fele másként van), virágárus (gyönyörű kész csokrétákkal, cserepes és vágott virágokkal. A magyarországi árak alatt jóval), sültkrumplis-kibbeling árus (na ez tényleg mindenhol van. Sültkrumpli nemzeti eledel, a kibbeling pedig rántott halrarabok mindenféle szósszal. Igen ízeletes. Még a gyerekek is szeretik, pedig válogatós egy banda), s természetesen zöldség és gyümölcs, tegnap volt holland eper (nyilván üvegházi, de akkor is jó volt látni) 3eur/kg. Ami még átszámolva sem olyan ördögi. Sok mag és szárított holmi, mindenféle kencék és oliva.
S hát a bolhapiac... Meglepő módon még Dani is imádja a bolhapiacozást, pedig ő hadilábon áll a vásárlással más körülmények között.
A bolhapiacok közül magasan a kedvencünk az Ij-Hallen, ami egy óriási elhagyatott raktárépület együttes, kb olyan, mint lebontás előtt volt a Millenáris parkolója. Iszonyat lepukkant a környezet, óriási terekkel. S ide kiraknak rengeteg, hosszú pultokat, amire mindenki kipakolhatja a motyóját. Van, aki használt legót árul (nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy ez az alfája és az omegája a piacolásnak), kinőtt gyerekruhákat (1 eur-ért pulcsit venni, 4-ért meg GAP kardigánt...), fonalat, régiséget, táskákat... szóval kész kincsesbánya.
Jaj, s hogy el ne felejtsem. 11-én volt SintMaarten nevű ünnep, amire a gyerekek nagyon készülnek énekekkel és lampionokkal. Majd este a szomszédokat végigcsengetik, énekelnek és begyűjtik a csokikat. Na most ez úgy nézett ki, hogy este fél7-kor még a gyerekeim nem tudták a dalt, csak azt, hogy csokit akarnak gyűjteni... :) Gyorsan megkerestük a youtube-on a nótát, s megtanultuk, majd a 4. helyen úgy fújták, hogy fel sem tűnt senkinek, hogy nem helyi erők egészen addig, míg a megköszönéskor ki nem került az "enyhe" akcentusunk...
S kb egy óra múlva maguktól akartak hazajönni, mert a hátizsák, amit vittünk teli volt csokival és nem fért már több bele... Szerintem ki fog tartani karácsonyíg, olyan sokat kaptak. (s halkan jegyzem, hogy szinte mindenhol, ahol fel volt kapcsolva a kinti villany, azaz várták a gyerekeket, ott igazából várták őket. Nem ám egy gumicukrot, hanem előrecsomagolt marsot, twixet, bounty-t kaptak...)
S hogy tényleg mennyire is jó a Hollandiában élő és holland gyerekeknek. Itt a Mikulás (SinterKlaas) most hétvégén fog jönni, belovagol a városba, örömünnep lesz, móka és kacagás! Felvonulás, csatornákon hajózás és vigasságok. Igazából pedig ugyanúgy, mint Magyarországon december 5-én hozza az ajándékokat a gyerekeknek, de addig is mindenféle programokat kerítenek a téma köré.
Most ennyi, most pár hétig biztosan nem jelentkezem, mert jövés-menés van Magyarországra és vissza.
2015. november 13., péntek
2015. november 9., hétfő
Jesszum, de rég jelentkeztünk...
Kedves Olvasó!
Jogos a felvetés, hogy vajon eltűntünk-e itt Európa nyugati végén, s esetleg tényleg lapos-e a Föld, hogy leestünk a világ végén...
Hát nem estünk le szerencsére, de egy igen plátói oka van, hogy nem jutok a blogíráshoz: a gyerekeim igen magyar mese függők lettek, s mint olyat a holland kábeltévén nem tudnak nézni.
Nyilván megoldható más úton, de ennek a laptopom látta kárát. :) Vagyis, ha nem akarok a földön gubbasztva gépelni (általában nem akarok), akkor nem lesz folytatásos teleregény a blogunk. :)
Na de most kicsi írok, aztán megpróbálok a közeljövőben újra próbálkozni, mert van ám itt történés dögivel!
Szépen beleszoktunk a mindennapokba, bár a holland adminisztráció felülmúlja a magyart is. Ugyanis, amíg Magyarországon néhány ismerős közbenjárásával, vagy jól hangzó nevük emlegetésével, vagy esetleg némi anyagi jellegű ajándék meglobogtatásával hatékonyan lehet intézkedni, itt nem működik sem a kérlelő tekintet, sem egyéb korrumpálás... Azaz a dolgok szépen mennek a maguk útján, mégha az az út zötykölődik és lassú is.
Nagyszerű példa Eszter iskolaelőkészítő foglalkozása. Mikor láttuk, hogy az óvodai elhelyezés elég nehézkes, plusz nem dolgozom, tehát akár lehetünk is együtt, szóval egyszer csak beláttuk, hogy jó a nyelvi iskolaelőkészítő áprilistól úgy is iskolába kell mennie.
Samu iskolájának van egy ilyen tagintézménye, melybe a hiperaktív anyuka berongyolt egy szép szeptember eleji napon... A nénik kicsit bután néztek, de kaptam egy papírost, melyet töltsek ki az adatainkkal, s meggyorsítandó a dolgot adjak be náluk, majd ők belső postán átküldik a központnak. Amikor másnap leadtam, egy másik néni újra bután nézett, hogy mégis mit akarok, de amikor felismerte a saját papírosát átvette, s biztosított, hogy minden rendben lesz, ne aggódjak, 2-3 hét is simán belekerül egy ilyen sztoriba, de 2 hét múlva ugorjak be, rátelefonálnak a kérdésnek... Idáig maga a gyögyörűség a történet, jaj persze hozzá tartozik, hogy mindezt idáig angolul sikerült abszolválni... Na de, 2 hét múlva (napra pontosan, mert Eszter már nagyon rágta a fülünket, hogy mikor is kezdhet a "hollandia-óvodában") bementem, ahol szintén nagyon bután néztek rám, mégis mit akarhatok, hiszen a dolgok sínen vannak, majd postán kapunk egy konfirmációt és ők csak azzal léphetnek. Bepróbálkoztam jó magyar szokás szerint, hogy esetleg nem lehet-e hogy Eszter mégiscsak kezdhessen papír nélkül, hiszen úgyis meg fogjuk kapni... De nem, rend a lelke mindennek, nem lehet...
Oké, várjuk a konfirmációt. 4 hét telt el, amikor Robival felhívattam a központot, napokon keresztül próbáltuk elérni azt az egy nénit, aki tudhat segíteni nekünk... Mikor aztán végre sikerült közölte, hogy ő még csak nem is hallott a mi kérelmünkről, s küldjük be újra, de ne reméljünk gyorsabb választ, mint 2-3 hét... Na azért kicsit felszállt a lila köd. Átmentem az iskolába, ahol iszonyú jó fej az igazgatónő, hogy akkor most mégis mit csináljunk szerinte. Rögtön kitöltöttük együtt az online jelentkezési formát, kitöltöttük az iskolai végzettségemtől a bugyiméretemig gyakorlatilag mindent...
Majd vártunk... Eltelt 3 hét, mire sikerült újabb telefonálgatás után egy emailt kapni arról, hogy akkor a mellékletet küldjük vissza, s majd akkor...
Szóval november elejével a gyermek elkezdte a heti 2x2 órás előkészítő foglalkozást. Mivel túl magas az iskolai végzettségem, csak 2 nap jár ingyen, további 2 napért fizethetünk... Persze miért is ne. Így heti 4 nap 2-2,5 órás foglalkozást nyertünk 2 hónapnyi utánajárással...
A dolog kicsit sem praktikus, mert 2 műszakban jár azaz egyik nap 8,30-11-ig, másik nap 12-14,15-ig. Ehhez képest Samu iskolája 8.30-14-ig van, szóval egy 8-14,15-ig terjedő időtartamban alsó hangon 3x, de inkább 4x kell megjárnom az oda-visszát. Oké, nem drámai a távolság, bicóval 5-8 perc, de akkor is rendesen tematizálja a napomat.
Dani kanosszája ennél hosszabb, s még nem mondhatom, hogy sikerrel zártuk. :( Azaz tudjuk, hogy melyik intézmény lenne neki való, itteni mércével "nagyon messze" van, kocsival kb 20perc, de biztosítják természetesen a szállítást. Viszont mivel idén változtatták a rendszert senki nem tudja, hogy mik a folyamatok az új regisztrált gyerekekkel. Ennek okán mindenki nagyon akar segíteni, újabb és újabb frontok nyílnak, hogy kit keressünk, kit hívjunk, kire hivatkozzunk, aztán hetek telnek el, míg a végén nincs válasz. Itt is az van, hogy indikációra várunk, s addig míg nincs hivatalos papír nem tudunk kezdeni.
Szerencsére a régi jól bevált verzió működik, van itthoni konduktorunk, de ez anyagilag és oktakásügyileg sem a leghatékonyabb megoldás.
Viszont mindenki nagyon akar segíteni, s nagyon vicces, amikor elmentünk egy iskolába, csak megnézni, s már úgy várt minket a helyi ember, hogy "jaaa, mi vagyunk az a magyar család, akinek van egy sérült gyereke!!" - szóval Amszterdam szerte elhíresült család vagyunk... :D:D
Na tessék, az előző bekezdés megírása után kb másfél óra telt el, ebben elvittem Eszter az óvodába (egyszerűség kedvéért hívjuk így, mert az iskolaelőkészítő sokkal hosszabb) s megjött a védőnéni, aki elkérte a wifi kódunkat, fellépett a belső rendszerébe, kitöltötte az egész online jelentkezési formulát velünk, mindent amit csatolni kellhetett elküldette magának emailben azonnal, s visszajelezte, hogy jó, amit átküldtünk. Küldött egy pdf-et, amit segített is kitölteni, aláírtam és beszkenneltük. Úgy ment el, hogy egyszerre elintézett egy kb másfél hetes utánajárást... Na most le van esve az állam igazából.
Ja, s amitől igazán, hogy azon túl, hogy akkor a suli ügyet sínre helyezte, megemlítette, hogy két hetente kaphatunk hétvégi segítőt is, hogy (az ő szavait idézve) többet lehessünk a kisebbekkel, s csinálhassunk programokat velük is. (azok kedvéért, akik nem ismerik a pontos helyzetünket ez ezidáig úgy volt, hogy vagy Danit vittük magunkkal a "hátunkon", értsd húztuk a mély homokban a kerekesszékét a tengerparton, vagy nem mentünk inkább olyan helyre, ami nem akadálymentes). A hétvégi segítő pedig nem hazajön, s vigyázz Danira, mert az ugye nem túl jó, lévén, hogy halál unalmas, hanem elviszik programozni, ami neki valóbb.
Azt hiszem most közzéteszem ezt, olvasgassátok, aztán folytatom nemsoká! :)
Csatolok fotókat is, bár ezeket szoktátok látni a facebookon is. Legközelebb pedig írok végre Hollandiáról és Amsterdamról is! Meg a várható változásokról! Ígérem!
Jogos a felvetés, hogy vajon eltűntünk-e itt Európa nyugati végén, s esetleg tényleg lapos-e a Föld, hogy leestünk a világ végén...
Hát nem estünk le szerencsére, de egy igen plátói oka van, hogy nem jutok a blogíráshoz: a gyerekeim igen magyar mese függők lettek, s mint olyat a holland kábeltévén nem tudnak nézni.
Nyilván megoldható más úton, de ennek a laptopom látta kárát. :) Vagyis, ha nem akarok a földön gubbasztva gépelni (általában nem akarok), akkor nem lesz folytatásos teleregény a blogunk. :)
Na de most kicsi írok, aztán megpróbálok a közeljövőben újra próbálkozni, mert van ám itt történés dögivel!
Szépen beleszoktunk a mindennapokba, bár a holland adminisztráció felülmúlja a magyart is. Ugyanis, amíg Magyarországon néhány ismerős közbenjárásával, vagy jól hangzó nevük emlegetésével, vagy esetleg némi anyagi jellegű ajándék meglobogtatásával hatékonyan lehet intézkedni, itt nem működik sem a kérlelő tekintet, sem egyéb korrumpálás... Azaz a dolgok szépen mennek a maguk útján, mégha az az út zötykölődik és lassú is.
Nagyszerű példa Eszter iskolaelőkészítő foglalkozása. Mikor láttuk, hogy az óvodai elhelyezés elég nehézkes, plusz nem dolgozom, tehát akár lehetünk is együtt, szóval egyszer csak beláttuk, hogy jó a nyelvi iskolaelőkészítő áprilistól úgy is iskolába kell mennie.
Samu iskolájának van egy ilyen tagintézménye, melybe a hiperaktív anyuka berongyolt egy szép szeptember eleji napon... A nénik kicsit bután néztek, de kaptam egy papírost, melyet töltsek ki az adatainkkal, s meggyorsítandó a dolgot adjak be náluk, majd ők belső postán átküldik a központnak. Amikor másnap leadtam, egy másik néni újra bután nézett, hogy mégis mit akarok, de amikor felismerte a saját papírosát átvette, s biztosított, hogy minden rendben lesz, ne aggódjak, 2-3 hét is simán belekerül egy ilyen sztoriba, de 2 hét múlva ugorjak be, rátelefonálnak a kérdésnek... Idáig maga a gyögyörűség a történet, jaj persze hozzá tartozik, hogy mindezt idáig angolul sikerült abszolválni... Na de, 2 hét múlva (napra pontosan, mert Eszter már nagyon rágta a fülünket, hogy mikor is kezdhet a "hollandia-óvodában") bementem, ahol szintén nagyon bután néztek rám, mégis mit akarhatok, hiszen a dolgok sínen vannak, majd postán kapunk egy konfirmációt és ők csak azzal léphetnek. Bepróbálkoztam jó magyar szokás szerint, hogy esetleg nem lehet-e hogy Eszter mégiscsak kezdhessen papír nélkül, hiszen úgyis meg fogjuk kapni... De nem, rend a lelke mindennek, nem lehet...
Oké, várjuk a konfirmációt. 4 hét telt el, amikor Robival felhívattam a központot, napokon keresztül próbáltuk elérni azt az egy nénit, aki tudhat segíteni nekünk... Mikor aztán végre sikerült közölte, hogy ő még csak nem is hallott a mi kérelmünkről, s küldjük be újra, de ne reméljünk gyorsabb választ, mint 2-3 hét... Na azért kicsit felszállt a lila köd. Átmentem az iskolába, ahol iszonyú jó fej az igazgatónő, hogy akkor most mégis mit csináljunk szerinte. Rögtön kitöltöttük együtt az online jelentkezési formát, kitöltöttük az iskolai végzettségemtől a bugyiméretemig gyakorlatilag mindent...
Majd vártunk... Eltelt 3 hét, mire sikerült újabb telefonálgatás után egy emailt kapni arról, hogy akkor a mellékletet küldjük vissza, s majd akkor...
Szóval november elejével a gyermek elkezdte a heti 2x2 órás előkészítő foglalkozást. Mivel túl magas az iskolai végzettségem, csak 2 nap jár ingyen, további 2 napért fizethetünk... Persze miért is ne. Így heti 4 nap 2-2,5 órás foglalkozást nyertünk 2 hónapnyi utánajárással...
A dolog kicsit sem praktikus, mert 2 műszakban jár azaz egyik nap 8,30-11-ig, másik nap 12-14,15-ig. Ehhez képest Samu iskolája 8.30-14-ig van, szóval egy 8-14,15-ig terjedő időtartamban alsó hangon 3x, de inkább 4x kell megjárnom az oda-visszát. Oké, nem drámai a távolság, bicóval 5-8 perc, de akkor is rendesen tematizálja a napomat.
Dani kanosszája ennél hosszabb, s még nem mondhatom, hogy sikerrel zártuk. :( Azaz tudjuk, hogy melyik intézmény lenne neki való, itteni mércével "nagyon messze" van, kocsival kb 20perc, de biztosítják természetesen a szállítást. Viszont mivel idén változtatták a rendszert senki nem tudja, hogy mik a folyamatok az új regisztrált gyerekekkel. Ennek okán mindenki nagyon akar segíteni, újabb és újabb frontok nyílnak, hogy kit keressünk, kit hívjunk, kire hivatkozzunk, aztán hetek telnek el, míg a végén nincs válasz. Itt is az van, hogy indikációra várunk, s addig míg nincs hivatalos papír nem tudunk kezdeni.
Szerencsére a régi jól bevált verzió működik, van itthoni konduktorunk, de ez anyagilag és oktakásügyileg sem a leghatékonyabb megoldás.
Viszont mindenki nagyon akar segíteni, s nagyon vicces, amikor elmentünk egy iskolába, csak megnézni, s már úgy várt minket a helyi ember, hogy "jaaa, mi vagyunk az a magyar család, akinek van egy sérült gyereke!!" - szóval Amszterdam szerte elhíresült család vagyunk... :D:D
Na tessék, az előző bekezdés megírása után kb másfél óra telt el, ebben elvittem Eszter az óvodába (egyszerűség kedvéért hívjuk így, mert az iskolaelőkészítő sokkal hosszabb) s megjött a védőnéni, aki elkérte a wifi kódunkat, fellépett a belső rendszerébe, kitöltötte az egész online jelentkezési formulát velünk, mindent amit csatolni kellhetett elküldette magának emailben azonnal, s visszajelezte, hogy jó, amit átküldtünk. Küldött egy pdf-et, amit segített is kitölteni, aláírtam és beszkenneltük. Úgy ment el, hogy egyszerre elintézett egy kb másfél hetes utánajárást... Na most le van esve az állam igazából.
Ja, s amitől igazán, hogy azon túl, hogy akkor a suli ügyet sínre helyezte, megemlítette, hogy két hetente kaphatunk hétvégi segítőt is, hogy (az ő szavait idézve) többet lehessünk a kisebbekkel, s csinálhassunk programokat velük is. (azok kedvéért, akik nem ismerik a pontos helyzetünket ez ezidáig úgy volt, hogy vagy Danit vittük magunkkal a "hátunkon", értsd húztuk a mély homokban a kerekesszékét a tengerparton, vagy nem mentünk inkább olyan helyre, ami nem akadálymentes). A hétvégi segítő pedig nem hazajön, s vigyázz Danira, mert az ugye nem túl jó, lévén, hogy halál unalmas, hanem elviszik programozni, ami neki valóbb.
Azt hiszem most közzéteszem ezt, olvasgassátok, aztán folytatom nemsoká! :)
Csatolok fotókat is, bár ezeket szoktátok látni a facebookon is. Legközelebb pedig írok végre Hollandiáról és Amsterdamról is! Meg a várható változásokról! Ígérem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)