utolsó Hollandiából

Hát ez is eljött...

Holnap Robi autóval átmegy Angliába, vasárnap átveszi a kulcsokat. A cuccunk nagyobb darabjai, s életünk legfontosabb és legdrágább eredményei csütörtökön utaznak új állomáshelyünkre, Maidenheadbe.
Új állomáshelyet írtam, s bár nem gondolkodtam rajta külön, azt hiszem ez így jó megfogalmazása a dolgoknak. Kezdjük elengedni azt a kicsit magyar hozzáállást, hogy nem lehet mozdulni. Most itt, holnap már Angliában, s holnapután... ki tudja? :) Na jó, nyilvánvalóan nem cél naponta ugrálni, meg persze a gyerekeknek jó volna fix iskolába járniuk, de simán elképzelhető, hogy 6-7 év múlva jobb ötletünk támad, s továbblépünk. Meglátjuk. :)

Ha össze kellene gyűjtenem, hogy mit kaptunk Hollandiától nehéz dolgom lenne. A teljesség igénye nélküli felsorolás talán úgy kezdődne, hogy nyitottságot, támogatást.
Imádtuk és imádjuk a nagy alapterüleű házakat, óriási ablakokkal. Ahol most lakunk az álmaink otthona. Szerintem ha nagyon sok pénzünk lenne sem akarhatnánk ennél többet... Na jó egy lift persze szuper lenne, mert Dani nem lesz már könnyebb... :)
Remek város, rengeteg szép hellyel, gyönyörű múzeumokkal (sosem bocsátom meg magunknak, hogy nem jutottunk el gyerek nélkül a Rijksmuseumba...) mégis megmaradt emberléptékűnek. Ez klassz.
A museumkaart, ami egyszeri beruházással egész évben ingyenes múzeumbelépésre jogosít. Szuper! Kár, hogy még fél évig használhatnánk, de nem fogjuk. :(

Aztán az unásig tesztelt sültkrumpli... Vlaamse patat. Kihagyhatatlan. :)

Igazán jófej szomszédok. Mindkét oldalon egy-egy házaspár lakott, 2-2 férfi. :)

Szuperül felszerelt iskola, semmi extra, csak egy kis külvárosi iskola, 17 gyerekkel az osztályban, összetolt asztalokkal a projektmunkához. Vicces projektek - utoljára kalózos tematika volt. Persze interaktív tábla, aktívan használva. 1/2 9-től 2-ig, s ebben 2-szer is kimennek rohangálni az udvarra.

Az iskolaelőkészítőben 5-7 gyerek, 2 pedagógusra!

Hogy biciklivel járunk iskolába, hóesésben, esőben is.

Daniért házhoz jönnek, és haza is hozzák, minden nap. S bár nem teszteltük, de egész évben, talán évi 5 ünnepnapot leszámítva számíthatnánk erre, s az iskolára is. Nincs nyári, tavaszi és ősziszünet, s egyéb megoldhatatlannak tűnő, fejlesztés mentes időszakok.

Dani dolgai külön fejezetet érdemelnek, mert az természetes, hogy a kórházban mindenki beszél angolul, gond nélkül vált az ortopéd orvos, s mondja el angolul is a véleményét...

S alig egy hónap után javasolják, hogy regisztráljunk egy honlapon, hogy majd Dani nagyobb korába kaphasson az önkormányzat által fentartott akadálymentesített bérlakást!

S amikor szóba kerül, hogy elmegyünk, akkor a folyamatban lévő kerekesszék ügyét nem hogy leállítanák, hanem többször utánatelefonálnak a forgalmazónak, hogy ugye biztosan megérkezik időre. Ja, s ingyen, minden szükségessel és kevésbé szükségessel felszerelve...

Hogy az ittlétünk fél éve alatt kaptunk állítómodult, terápiásszéket kisasztallal, wc-modult, s hétfőn végül a kerekesszék is megérkezik... Mindezt úgy, hogy csak én vagyok pénzért biztosítva, havi kicsit több, mint 80 euróért, a gyerekeknek természetesen ingyen jár minden...

 Igazán sajnálom, hogy elmegyünk. Persze biztosan szuper lesz ott is, sok minden van, ami könnyebb lesz Angliában, meg hát ahol együtt vagyunk, ott jó nekünk. De azért kicsit csak fáj a szívünk...

Ha kitaláltam mi lesz az új blog neve, megírom ide mindenképpen!
Drukkoljatok, hogy minden menjen a legjobb úton a jövőhéten!

Újdonságok

Az a ritka pillanat adódott, hogy minden gyerek iskolában van, ami lehetővé tette, hogy ha csak pár perc erejéig is, de leüljek, megigyak egy kávét és elgondolkodjam a restanciáimról...
Hát igen, azt hiszem a blogírással meglehetősen elmaradtam, s már nem is tudom, hogy hol hagytam abba a beszámolók írását...
Sok minden történt velünk azóta, némelyek aprócskák, némelyek pedig "egetrengetőek", de baj az nincs szerencsére!

Tehát jelen állás szerint megtaláltuk az angliai házunkat, s várhatóan március elejével átköltözünk az Egyesült Királyságba. Bár ez meglepő ugrás lehet, de nekünk mégsem az. Szóval anno, amikor Robi igent mondott a munkára, azzal a kitétellel tette meg, hogy oké, lehet 'homeoffice', de idővel majd átköltözik. Erre akkor augusztusban nagyon könnyen mondtunk igent, hiszen annyi minden beleférhet az "idővel" meghatározásba. A főnöke negyedévben gondolkodott, Robi az év elejében... Hát március lesz belőle végül.
Persze gondolkodhattunk volna abban is, hogy felmond, s keres másik munkát, de egyrészt az nem ő lett volna, másrészt pedig van egy pár dolog, ami Angliában könnyebben fog menni. Ha csak egy példát mondok, akkor a nyelv miatti könnyebb ügyintézés. :) De a kicsik iskolai ügyeibe is könnyebben folyunk bele nyelvi akadályok nélkül...
Persze itt Amszterdamban is mindenki beszél angolul, de bizonyos pontokon azért megakadtunk. Például Dani rehabilitációs fődoktorbácsijával már nehezebben tudtunk dűlőre jutni. Beszélt ő angolul, de már az árnyaltabb dolgokról nem akaródzott neki erőlködnie...
Na mindegy, megyünk s kész. Ettől még persze sajnáljuk itt hagyni ezt az országot, Hollandia szuper, sokkal lassabb és nyugodtabb, mint Anglia lesz. De nyitva hagyjuk magunknak a lehetőséget, hogy még valaha visszaköltözünk. Szeretünk itt lakni, Dani szempontjából is nagyon korrekt. Megnézzük Angliát, aztán eldöntjük, hogy pár év múlva mit akarunk. :)

Mint fentebb írtam, mindenki iskolában. Bizony! Nem mondom, hogy egyszerű volt, de kicsit kevesebb, mint fél év alatt sikerült Daninak is indikációt kapnunk, s így fel tudták venni a suliba. Szuperül felszerelt és nagyon barátságos, holland mértékben nagyon messze van, ami pontosan 20 percet jelent autóval. De természetesen nem kell nekünk vinni, hanem jön a szállítószolgálat minden reggel a megbeszélt időben, s viszik a suliba, majd délután hozzák is vissza. Minden nap kapunk egy kb fél oldalnyi beszámolót (angolul) Dani napjáról, hogy véletlenül se legyünk infó hiányában. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy a kért időpontra legyen kész a gyermek, s hogy délután legyünk itthon, mikor hozzák. Kész csuda ez nekem, aki a magyar viszonyokhoz szocializálódott. Nemsoká megjön a vadi új kerekesszéke is (reméljük még itt leszünk akkor), amit ő választhatott ki egy katalógusból... de az utolsó küllővédőig minden szempontból... :) rengeteg segítséget kapnak itt a mozgássérültek és a szüleik is. We <3 NL!

Eszter és Samu ugyanúgy jár suliba, mint eddig, egyre ügyesebbek, bár beszélni nem beszélnek még hollandul. Tartok tőle, hogy már nem is fognak, de ki tudja, ugye... :)

Voltunk Magyarországon Karácsonykor. Kicsit tartottam tőle, hogy hogy fognak reagálni a jövés-menésre a kölkik, de szerencsére nem volt semmi dráma. Repülővel mentünk a gyerekekkel, Robi meg autóval utánunk, s itt is kiemelném, hogy mindki hős, s nagyon okosan viselkedtek végig. S mostanra már tudjuk, hogy Danival hogy lehet repülni, szóval az is oké már.
Kimentünk Dunakeszire is, azt gondoltam, hogy majd jól fájni fog a szívünk miatta, de jófej lakóink vannak, meg a személyes dolgainkat már kihoztuk, szóval megúsztuk a szívfájdítást. :) Gondolom az is segít, hogy most is klassz helyen lés házban lakunk, így nincs visszalépés egyáltalán.

 S ami fura, hogy nincs honvágyunk kicsit se. Persze az a tudat, hogy bármikor hazamehetünk segít, meg hát sok jót nem is hallani otthonról... A nagyszülők és a barátok persze hiányoznak, de a skype azért áthidalja a dolgokat.

Hát így állunk. Lassan be kell szüntetnem a szelmalmokfoldjen blogomat, s csinálnom kell egy... őőőő mi legyen az angliai blog címe? Javaslatokat kéretik a szerkesztőségbe küldeni "tanácstalanság" jeligére. :D

Üdv mindenkinek!

Fotókat teszek fel, ígérem!

A hollandokról általában

A mostani bejegyzésemben megpróbálok kicsit az itteni életről általában mesélni. Természetesen nem általánosítható és meglehetősen szubjektív véleményem következik.

Mi Amsterdam északi részének északi csücskében lakunk. Ez egy kertvárosi rész, egy kicsi lakótelep van tőlünk kb negyed órányira, minden más pedig az ismert holland típusú sorházas rész, néhány ikerházzas megtűzdelve.
Jellemzően úgy néznek ki ezek a házak, hogy a földszinten van egy nagy nappali és konyha, az emelet(ek)en pedig a hálószobák és fürdőszobák.
Kivétel nélkül mindegyiknek óriási ablakai vannak minden irányba, nekünk például a nappalink fala teljesen üvegből van (imádjuk!), de a konyhám is pulttól plafonig ablakos. Mint az közismert nem nagyon használnak függönyt a hollandok, ha olyan a nappalijuk, hogy nincs előtte előkert, hanem a járdáról lehetne belátni, akkor vagy sok virággal, vagy egy szemmagasságban elhelyezett vízszintes fóliával oldják meg, hogy mégse lássanak be az emberek önkéntelenül is.
A mi környékünk tele van csatornákkal, ami egyrészt klassz, másrészt térkép nélkül lehetetlenség tájékozódni. Hiszen hiába gondolod, hogy az irány jó, azt nem tudhatod előre, hogy hány vizes akadály kerül eléd, ahol vagy van híd, vagy nincs. S ha van is híd simán lehet, hogy autóval nem járható.

A közlekedésről általában: a helyzet az, hogy tényleg minden megközelíthető biciklivel. Ha véletlenül nem, akkor megoldják, hogy ne legyen akadály. Például Amsterdam közepén nincs híd, s mivel az Ij folyó elválasztja Noordot (az északi kerületeket) a belvárostól, ezért a helyi közlekedési vállalat _ingyenes_ kompjáratot üzemeltet 3 helyről a Központi Pályaudvarhoz (aka Central Station). Vagy mostanában, hogy elég erős és hideg szél fúj kijött a közlemény, hogy a biciklisek, ha rendelkeznek OV chipcaarttal (ez egy olyan kártya, amire pénzt lehet feltölteni az utazáshoz) _ingyenesen_ használhatják a tömegközlekedési eszközöket az időjárási viszontagságok miatt.
Mondjuk tőlünk már sokan inkább mopeddel vagy robogóval közlekednek.
Ami nagyszerű még, hogy autóval is elég könnyen lehet közlekedni. Imádjuk, amikor azt mondják, hogy "úúú, az kicsit messze van Önöknek" - ez kb azt jelenti, hogy 20 perc kocsival. Egyébként Amsterdamban szinte minden maximum 20 percre van, köszönhetően a szuper körgyűrűnek és jól elhelyezett gyorsforgalmi utaknak.
Nagyon sok embernek nincs autója. Egyszerűen azért, mert felesleges. Akinek viszont van, jólléttől függetlenül inkább a praktikum felé hajlik. Azt a fajta "puccoskodást", amit mondjuk akár Belgiumban vagy Svájcban láthatunk, itt nincs. Vannak új autóik, de inkább az erős középkategória, nagyon ritkán látni nagy terepjárókat vagy luxusautókat.

A praktikum az élet más területein is látszik. A dolgok valahogy mindig jól ki vannak találva. Olyan érzése van az embernek, hogy nem kell kiskapukon agyalni, egyszerűen csak működnek a dolgok (mégha visszautalva az előző posztomra, néha borzasztóan lassan is).
Szeretem látni, hogy minden bevásárló központban van suszter, akinek folymatosan van munkája. Több piacon is láttam mozgó harisnyajavító-szemfelszedő embert, akinél sorban álltak az asszonyok.

Apropó piac: Hollandiában van pár dolog, amit biztosan megtalálhatsz minden piacon. Sajtárus (mindent megkóstolhatsz, mielőtt vennél bármit is. S boldogan kóstoltatnak, ha látszik, hogy nem akarsz egyáltalán vásárolni. Hátha visszajössz még), halárus (mindenféle tengeri herkenytűkkel. Oké, mi közel vagyunk a tengerhez, lehet, hogy ez a szárazföld belseje fele másként van), virágárus (gyönyörű kész csokrétákkal, cserepes és vágott virágokkal. A magyarországi árak alatt jóval), sültkrumplis-kibbeling árus (na ez tényleg mindenhol van. Sültkrumpli nemzeti eledel, a kibbeling pedig rántott halrarabok mindenféle szósszal. Igen ízeletes. Még a gyerekek is szeretik, pedig válogatós egy banda), s természetesen zöldség és gyümölcs, tegnap volt holland eper (nyilván üvegházi, de akkor is jó volt látni) 3eur/kg. Ami még átszámolva sem olyan ördögi. Sok mag és szárított holmi, mindenféle kencék és oliva.
S hát a bolhapiac... Meglepő módon még Dani is imádja a bolhapiacozást, pedig ő hadilábon áll a vásárlással más körülmények között. 
A bolhapiacok közül magasan a kedvencünk az Ij-Hallen, ami egy óriási elhagyatott raktárépület együttes, kb olyan, mint lebontás előtt volt a Millenáris parkolója. Iszonyat lepukkant a környezet, óriási terekkel. S ide kiraknak rengeteg, hosszú pultokat, amire mindenki kipakolhatja a motyóját. Van, aki használt legót árul (nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy ez az alfája és az omegája a piacolásnak), kinőtt gyerekruhákat (1 eur-ért pulcsit venni, 4-ért meg GAP kardigánt...), fonalat, régiséget, táskákat... szóval kész kincsesbánya.

 Jaj, s hogy el ne felejtsem. 11-én volt SintMaarten nevű ünnep, amire a gyerekek nagyon készülnek énekekkel és lampionokkal. Majd este a szomszédokat végigcsengetik, énekelnek és begyűjtik a csokikat. Na most ez úgy nézett ki, hogy este fél7-kor még a gyerekeim nem tudták a dalt, csak azt, hogy csokit akarnak gyűjteni... :) Gyorsan megkerestük a youtube-on a nótát, s megtanultuk, majd a 4. helyen úgy fújták, hogy fel sem tűnt senkinek, hogy nem helyi erők egészen addig, míg a megköszönéskor ki nem került az "enyhe" akcentusunk...
S kb egy óra múlva maguktól akartak hazajönni, mert a hátizsák, amit vittünk teli volt csokival és nem fért már több bele... Szerintem ki fog tartani karácsonyíg, olyan sokat kaptak. (s halkan jegyzem, hogy szinte mindenhol, ahol fel volt kapcsolva a kinti villany, azaz várták a gyerekeket, ott igazából várták őket. Nem ám egy gumicukrot, hanem előrecsomagolt marsot, twixet, bounty-t kaptak...)

S hogy tényleg mennyire is jó a Hollandiában élő és holland gyerekeknek. Itt a Mikulás (SinterKlaas) most hétvégén fog jönni, belovagol a városba, örömünnep lesz, móka és kacagás! Felvonulás, csatornákon hajózás és vigasságok. Igazából pedig ugyanúgy, mint Magyarországon december 5-én hozza az ajándékokat a gyerekeknek, de addig is mindenféle programokat kerítenek a téma köré.

Most ennyi, most pár hétig biztosan nem jelentkezem, mert jövés-menés van Magyarországra és vissza.

Jesszum, de rég jelentkeztünk...

Kedves Olvasó!
Jogos a felvetés, hogy vajon eltűntünk-e itt Európa nyugati végén, s esetleg tényleg lapos-e a Föld, hogy leestünk a világ végén...
Hát nem estünk le szerencsére, de egy igen plátói oka van, hogy nem jutok a blogíráshoz: a gyerekeim igen magyar mese függők lettek, s mint olyat a holland kábeltévén nem tudnak nézni.
Nyilván megoldható más úton, de ennek a laptopom látta kárát. :) Vagyis, ha nem akarok a földön gubbasztva gépelni (általában nem akarok), akkor nem lesz folytatásos teleregény a blogunk. :)

Na de most kicsi írok, aztán megpróbálok a közeljövőben újra próbálkozni, mert van ám itt történés dögivel!

Szépen beleszoktunk a mindennapokba, bár a holland adminisztráció felülmúlja a magyart is. Ugyanis, amíg Magyarországon néhány ismerős közbenjárásával, vagy jól hangzó nevük emlegetésével, vagy esetleg némi anyagi jellegű ajándék meglobogtatásával hatékonyan lehet intézkedni, itt nem működik sem a kérlelő tekintet, sem egyéb korrumpálás... Azaz a dolgok szépen mennek a maguk útján, mégha az az út zötykölődik és lassú is.

Nagyszerű példa Eszter iskolaelőkészítő foglalkozása. Mikor láttuk, hogy az óvodai elhelyezés elég nehézkes, plusz nem dolgozom, tehát akár lehetünk is együtt, szóval egyszer csak beláttuk, hogy jó a nyelvi iskolaelőkészítő áprilistól úgy is iskolába kell mennie.
Samu iskolájának van egy ilyen tagintézménye, melybe a hiperaktív anyuka berongyolt egy szép szeptember eleji napon... A nénik kicsit bután néztek, de kaptam egy papírost, melyet töltsek ki az adatainkkal, s meggyorsítandó a dolgot adjak be náluk, majd ők belső postán átküldik a központnak. Amikor másnap leadtam, egy másik néni újra bután nézett, hogy mégis mit akarok, de amikor felismerte a saját papírosát átvette, s biztosított, hogy minden rendben lesz, ne aggódjak, 2-3 hét is simán belekerül egy ilyen sztoriba, de 2 hét múlva ugorjak be, rátelefonálnak a kérdésnek... Idáig maga a gyögyörűség a történet, jaj persze hozzá tartozik, hogy mindezt idáig angolul sikerült abszolválni... Na de, 2 hét múlva (napra pontosan, mert Eszter már nagyon rágta a fülünket, hogy mikor is kezdhet a "hollandia-óvodában") bementem, ahol szintén nagyon bután néztek rám, mégis mit akarhatok, hiszen a dolgok sínen vannak, majd postán kapunk egy konfirmációt és ők csak azzal léphetnek. Bepróbálkoztam jó magyar szokás szerint, hogy esetleg nem lehet-e hogy Eszter mégiscsak kezdhessen papír nélkül, hiszen úgyis meg fogjuk kapni... De nem, rend a lelke mindennek, nem lehet...
Oké, várjuk a konfirmációt. 4 hét telt el, amikor Robival felhívattam a központot, napokon keresztül próbáltuk elérni azt az egy nénit, aki tudhat segíteni nekünk... Mikor aztán végre sikerült közölte, hogy ő még csak nem is hallott a mi kérelmünkről, s küldjük be újra, de ne reméljünk gyorsabb választ, mint 2-3 hét... Na azért kicsit felszállt a lila köd. Átmentem az iskolába, ahol iszonyú jó fej az igazgatónő, hogy akkor most mégis mit csináljunk szerinte. Rögtön kitöltöttük együtt az online jelentkezési formát, kitöltöttük az iskolai végzettségemtől a bugyiméretemig gyakorlatilag mindent...
Majd vártunk... Eltelt 3 hét, mire sikerült újabb telefonálgatás után egy emailt kapni arról, hogy akkor a mellékletet küldjük vissza, s majd akkor...
Szóval november elejével a gyermek elkezdte a heti 2x2 órás előkészítő foglalkozást.  Mivel túl magas az iskolai végzettségem, csak 2 nap jár ingyen, további 2 napért fizethetünk... Persze miért is ne. Így heti 4 nap 2-2,5 órás foglalkozást nyertünk 2 hónapnyi utánajárással...
A dolog kicsit sem praktikus, mert 2 műszakban jár azaz egyik nap 8,30-11-ig, másik nap 12-14,15-ig. Ehhez képest Samu iskolája 8.30-14-ig van, szóval egy 8-14,15-ig terjedő időtartamban alsó hangon 3x, de inkább 4x kell megjárnom az oda-visszát. Oké, nem drámai a távolság, bicóval 5-8 perc, de akkor is rendesen tematizálja a napomat.

Dani kanosszája ennél hosszabb, s még nem mondhatom, hogy sikerrel zártuk. :( Azaz tudjuk, hogy melyik intézmény lenne neki való, itteni mércével "nagyon messze" van, kocsival kb 20perc, de biztosítják természetesen a szállítást. Viszont mivel idén változtatták a rendszert senki nem tudja, hogy mik a folyamatok az új regisztrált gyerekekkel. Ennek okán mindenki nagyon akar segíteni, újabb és újabb frontok nyílnak, hogy kit keressünk, kit hívjunk, kire hivatkozzunk, aztán hetek telnek el, míg a végén nincs válasz. Itt is az van, hogy indikációra várunk, s addig míg nincs hivatalos papír nem tudunk kezdeni.
Szerencsére a régi jól bevált verzió működik, van itthoni konduktorunk, de ez anyagilag és oktakásügyileg sem a leghatékonyabb megoldás.
Viszont mindenki nagyon akar segíteni, s nagyon vicces, amikor elmentünk egy iskolába, csak megnézni, s már úgy várt minket a helyi ember, hogy "jaaa, mi vagyunk az a magyar család, akinek van egy sérült gyereke!!" - szóval Amszterdam szerte elhíresült család vagyunk... :D:D

Na tessék, az előző bekezdés megírása után kb másfél óra telt el, ebben elvittem Eszter az óvodába (egyszerűség kedvéért hívjuk így, mert az iskolaelőkészítő sokkal hosszabb) s megjött a védőnéni, aki elkérte a wifi kódunkat, fellépett a belső rendszerébe, kitöltötte az egész online jelentkezési formulát velünk, mindent amit csatolni kellhetett elküldette magának emailben azonnal, s visszajelezte, hogy jó, amit átküldtünk. Küldött egy pdf-et, amit segített is kitölteni, aláírtam és beszkenneltük. Úgy ment el, hogy egyszerre elintézett egy kb másfél hetes utánajárást... Na most le van esve az állam igazából.
Ja, s amitől igazán, hogy azon túl, hogy akkor a suli ügyet sínre helyezte, megemlítette, hogy két hetente kaphatunk hétvégi segítőt is, hogy (az ő szavait idézve) többet lehessünk a kisebbekkel, s csinálhassunk programokat velük is. (azok kedvéért, akik nem ismerik a pontos helyzetünket ez ezidáig úgy volt, hogy vagy Danit vittük magunkkal a "hátunkon", értsd húztuk a mély homokban a kerekesszékét a tengerparton, vagy nem mentünk inkább olyan helyre, ami nem akadálymentes). A hétvégi segítő pedig nem hazajön, s vigyázz Danira, mert az ugye nem túl jó, lévén, hogy halál unalmas, hanem elviszik programozni, ami neki valóbb.

Azt hiszem most közzéteszem ezt, olvasgassátok, aztán folytatom nemsoká! :)

Csatolok fotókat is, bár ezeket szoktátok látni a facebookon is. Legközelebb pedig írok végre Hollandiáról és Amsterdamról is! Meg a várható változásokról! Ígérem!

Az első nyaralós-honfoglalós hónapunk

Valahol ott hagytam abba, hogy mi minden feladat vár még ránk...
Egészen jól állunk a megvalósításban- Ide másolom, s kommentálom. :)

1. szerződés a házról - megvolt, beköltöztünk rendben a szép házunkba. Van egy óriási nappalink, kapcsolódó konyhával és mosdóval a földszinten, ezen felül még 4 szoba, egy gardrób/dolgozószoba (ez a mennyország maga!), fürdőszoba 2 mosdóval - aki élt már 3 gyerekkel tudja, hogy a reggeli hajrában ez megfizethetetlen... :)

 a nappalink, melynek a végén egy kanális folyik az alábbi képen jól kivehető saját élővilággal. :) Gyerekhattyúk, ketten. Imádják a gazt, ami a kertünk végén nő.

2. regisztráció az önkormányzatnál - ez nem ment gyorsan, mert időpont kellett, de rögtön a regisztráció után megkérdeztük, hogy akkor nekünk kell-e új mozgássérült parkolási igazolvány, ha már helyi lakosok vagyunk, s ennek okán gyorsan regisztrálták Danit, mint mozgássérült helyi lakos, aki szabadon parkolhat... :) Megtarthattuk a magyar igazolványt, érvényes itt is. (ezt kb gondoltuk, hogy így lesz, de muszáj volt tisztázni)

3. iskolatalálás mindhárom gyereknek
Samu lassan 2 hete iskolás a helyi iskolában. Nagyon vicces volt, mert bementünk a suliba augusztus második hetében, hogy akkor itt vagyunk, milyen lehetőségek vannak. Egyrészt örültek nekünk, mégis kedves arcú, okos gyereket akarunk beíratni. Másrészt meg pikk-pakk regisztráció nélkül felvették a suliba. Khm, azaz úgy volt, hogy azt mondta az igazgató néni, hogy péntekig dobjuk be a papírt, kitöltve, hogy minden rendben legyen, s mi annak tudatában, hogy még ráérünk hétfőn vittük be. Ekkor közölték, hogy na ja, de aznaptól kezdődött a suli (17-től), így Samu iskolai pályafutását rögtön egy elbliccelt nappal indította. :)
A többiek iskolája/óvodája nem ennyire egyértelmű, ezért meg kellett várni a BSN szám megszületését (ez a regisztrációs ügylet), s csak ezen a héten tudunk intézkedni. Eszter valószínűleg Samu iskolájától kb 20 méterre lévő óvodába fog járni.
Dani ügyei szakértői vizsgálathoz kötöttek, ezért ez egy kicsit lassabban megy, de ha belegondolok, hogy még csak 1 hete sincs, hogy intézzük, s már mindenki tud rólunk, s mindenki biztosított arról, hogy megoldódik, higgyük el... hát elég pozitív élmény!

4. egészségügyi dolgok rendezése, orvostalálás
Na ezzel állunk a legkutyábbúl, valószínűleg azért, mert egy kicsit sem volt prioritása a többihez képest...

5. autóvásárlás (ezt lehet, hogy Magyarországon kell intézni)




Végülis Magyarországon vettünk autót, így magyar rendszámmal korzózunk. Mivel Robit nem regisztráltuk amsterdami lakosnak, ezért nincs is vele semmi gond.

6. munkatalálás mindkettőnknek, de elsősorban Robinak
Khm, az úgy volt... Szóval pontosan az nap, mikor aláírtuk a szerződést a házunk egy éves bérletéről, telefonáltak attól a cégtől, ahova Londonban felvételizett... Azzal, hogy na de tényleg, lécci-lécci mégiscsak őt akarják... tragikomikus, először majdnem el is röhögtük a dolgot. S mivel döntöttünk Amsterdam mellett, nem akartunk Londonba költözni. A HR elfogadta a döntést. Amszterdamból dolgozik Londonba, home-office. Ez sok szempontból jó nekünk, sokból nem az. Meglátjuk, hogy hosszú távon tartható-e ez az életmód.
Ami megnehezíti az életünket, hogy egész nyáron dolgozott, jelszóval, hogy úgy sem lesz első időkben munkája, majd "nyaral" akkor. Ehhez képest, 14-én kilépett Budapesten, 17-én kezdett Londonban (virtuálisan).

7. integrálódni a társadalomba, tanulni hollandul nagyon gyorsan
Hát igen. Samu iskolájába gyakorlatilag nem jár holland gyerek. Török és arab gyerekek vannak, elszórtan kelet-európaiakkal. Ahogy érzékelem a környék, ahol élünk kicsit elöregedő. Kedves holland nyugdíjasok és fiatalabb bevándorlók.
A szomszédaink nagyon normálisak, bár túl sokat nem látunk, hallunk belőlük. Két-két fickó él mindkét oldalunkon, akik fogalmunk sincs miből élnek, mert napközben is simán összetalálkozhatunk velük..
Nyilván ez az egy hónap még nem volt elég arra, hogy nagyon otthonosan mozogjunk, de a környék nevezetességei megvoltak. Van egy hatalmas természetvédelmi övezet közvetlen mellettünk (Het Twiske http://www.hettwiske.nl/) Robi szerint a legjobban a Kis-Balatonhoz hasonlít. Nádasok, csatornák, tavak, rengeteg madár, működő szélmalom. S mindez kb negyed órára biciklivel.
A holland tanulás nehéz ügy lesz, mert szinte mindenki beszél angolul, s nem nagyon vagyunk rászorítva. Persze, mindenképpen járni fogunk tanfolyamra, meg nyilván ragad is, de nem olyan sürgető.

8. kiadni a dunakeszi házunkat...
Erről nincs mit mondanom, a probléma van, ha tudtok valakit, aki barátilag ki akarná venni, akkor jelentkezzen nálam! :)

Ennyit a honfoglalásról.

A nyaralás része úgy alakult, hogy a Nagyszülők megérkeztek augusztus 7-én, s 21-ig maradtak. Ennek örömére kicsit átalakultunk turistává, s felfedeztük a várost, Rijksmuseum, Van Gogh Museum, Marine Museum, volt SAIL, ami 5 évente van, s szerencsére pont egybeesett az itt töltött idővel, voltunk többször a tengerparton, többször Twiskén strandolni.
Voltunk Utrechtben, gyönyörű időben.
Szuper szép napok voltak, mindannyian jól elfáradtunk! :)

Nem lehet olyan hideg, hogy ne kelljen bemenni a vízbe. Samu nagyobb játékos, de Esztert sem kell félteni.

Még nem mindig vagyunk olyan előrelátók, hogy legyen nálunk száraz váltóruha. Ez itt Samu nadrágja (köszi, KukorellyE!) kicsit nagy, de azért jó... :)

Utrechti fáradt banda

A zanyja meg a lánya

https://www.hetscheepvaartmuseum.nl/

https://www.rijksmuseum.nl/

Az integráció jegyében lett a kicsiknek biciklije, s Anyának (s néha Apának) bakfiets-e. S mielőtt megjegyeznétek, hogy milyen ronda, tényleg az, de egyszer csak szép piros lesz, s fehér virágok és madarak lesznek rajta. :)

S semmiképp nem felejteném el, legalább itt a végén, hogy augusztusban volt nekünk Rebekánk, aki Dani konduktoraként érkezett, s nagyon sokat segített, hogy a fentieket meg tudjuk valósítani! Ezúton is köszönjük neki!

Végre megérkeztünk

A hosszú kihagyás oka, hogy pár vargabetűt csináltunk az elmúlt hónapban.
Azzal kezdődött, hogy gyerekeink apja fel akart mondani a munkahelyén, hiszen lassan elpályáztunk az országból. a megelőző nap késő este kapott egy emailt egy fő-HR-es nénitől, hogy jaj, hogy a cégen belül ugyan holland munkahely nincs, de mit szólnák egy Angliához.
Érdekes kérdés. Elvi ellenvetésünk nincsen, sőt abszolút tudunk érvelni mindketten Anglia mellett. Nyilván egyszerűbb a nyelvi akadályok leküzdése, a gyerekeknek is könnyebb lenne segítenünk. Dani fejlesztése kb ugyanannyira megoldott, mint Hollandiában...stb. Szóval nem mondtunk nemet, sőt egy kicsit bele is éltük magunkat...

Mivel már megvolt a lefoglalt szállásunk Hollandiában, ezért oda érkeztünk meg, azzal a jelszóval, hogy ha konkretizálódik bármi, akkor mehetünk végülis onnan is.

A megérkezés nem volt akadályoktól mentes, mert bár beadtuk Daninak az altatót, s késő este indultak a fiúk, Dani már Mosonmagyaróvárnál felébredt, már nem akaródzott visszaaludni. Így az egyhuzamban utazás linzi kitérővel bővült.

A kicsikkel én flottul megérkeztem Eindhovenbe, sőt Dreurne-be is, de Robiék linzi éjszakázása miatt nem értek oda értünk a reptérre, gyalogosan, két fáradt gyerekkel (s két óriási bőrönddel) kellett egy Vakatieparkot megtalálnom. A városban nem volt taxi... Na jó, minden ügyesen megoldódott, s egy remek szállásra értünk. Magyarul szabadidőparknak fordítanám, egy zárt kemping, amiben szuper faházak és telepített lakókocsik vannak egy tó körül. Van saját fedett uszoda, közért, kocsma és éttermek. Szezonon kívül, alig voltak, hiszen a helyi gyerekek még iskolába jártak július elejéig.

Körbejártuk a tavaly kimaradt Dél-Hollandiát, voltunk Eindhovenben, Maastrichtban (csudaszép volt), Utrechtbe, átmentünk Belgiumba, Antwerpenbe.

Eközben Robi interjúzott.

Amikor letelt a hollandiai tartózkodásunk, válaszút következett. Maradjunk, vagy menjünk. Épp jól álltak a tárgyalások a munkahelyekről, ezért úgy döntöttünk, hogy megyünk Angliába.

Canterbury mellett egy golfklub szállásán laktunk. Gyönyörű környezetben, mókusok és nyuszik mindenhol. A chalet, amiben laktunk olyan, hogy most ezt becsomagolnám, s vinném magammal bárhova... Óriási ablakok, hatalmas ágyak, a két hálószobához, két fürdőszoba. Hát meg tudnánk szokni! :D

Canterbury klassz volt, arról is teszek fel képet:

Aztán átköltöztünk Reading mellé... akkor még nem tudtuk, hogy miért is nem találunk közel s távol sehol normális pecót. Csak luxusszállodák egy-egy szobája volt elérhető, ami viszont nekünk sem árilag, sem sehogy sem megfelelő 3 gyerekkel...
Mielőtt lerágnátok a körmötök elárulom, hogy wimbledoni tenisztorna miatt minden 100 km-es körzetben lévő szálláshely teli volt. Nem viccelek, tényleg teli!
Egy hét után beköltöztünk London Fulham kerületébe, ez kb Angyalföld Budapesten, nincs messze, de közel sincs. :D
Körbejártuk a kötelező turista látványosságokat, s rengeteget parkoztunk. Megszokható azért, hogy úron útfélen szuper játszóterek és szuper sétálóhelyek vannak.

Az utolsó három kép a Kew Gardenben volt. A legizgalmasabb rész a fák lombkoronája magasságában lévő gyalogút, kb 20 m magasságban. S nem hiszitek el, de megoldott a kerekesszékesek feljutása ide is! :D www.kew.org

Aztán elkezdtünk arról beszélgetni, hogy ha nem lesz konkrét munka a végen belül, akkor maradjunk-e Angliában, vagy maradjuk az eredeti terveinknél. Nem könnyű döntés mindkét serpenyőben van egy csomó érv mellette, kicsit kevesebb ellene. Hosszú lenne felsorolni mindent, de lehet, hogy egyszer megpróbálok egy csinos kis SWOT-ot összerakni belőle.
A döntés Hollandia, eredeti tervek szerint, csak kb egy hónap csúszással.

Sajnos, vagy hálistennek, de nem marad Robi a cégnél. Szerintem sajnálhatják. Szerintem ezt ők is tudják, de nem tudtak semmi használhatót ajánlani.

Lefoglaltuk a szállásunkat Haarlembe, s Brugge-ben való rövid megálló után megérkeztünk Hollandiába. Juppppiii! :)

Brugge csudás! Tényleg az.
Haarlem sem kevésbé. Egy csinos kis házban lakunk, nem messze a tengerparttól. Ami szerintem jéghideg. Samu mindkét alkalommal fürdött, amikor lementünk. :)
Fotókat legközelebb csatolok, mert ezek bizony még a gépben vannak.

Elkezdtünk nagy erőkkel házat keresni. Van egy nagy kupac elvárásunk, s tudtuk, hogy nagyon gyorsan pörögnek itt a lakások. Rengeteg volt, aki azzal jelentkezett, hogy ami a neten van, az már nincs is...
Az első, akivel megbeszéltük a randevút Észak-Amszterdamban volt. Előtte szétnéztünk a környéken. Szerettük.
Elmentünk, s már a belépéskor tudtuk, hogy na ezt, borzasztóan szeretnénk! Nagy nappali, normális méretű konyha, ezen felül még 4 hálószoba! A nappaliból terasz-kiskert, aminek a vége a csatorna partján végződik. A lehetséges motorcsónak kikötője.
Tudom, hogy ez Hollandiában nem nagy szám, de nekünk maga a csoda. :D
A tulajdonosok New Yorkba költöznek, s itt hagynak mindent.

Nem részletezem, bedobtuk minden meggyőző erőnket (ami nagyon is kell, mert itt rögtön helyi munkáltatói igazolást kérnek, ami nekünk ugye nincsen), s jupppppiiiiiii, meg van a gyönyörű házunk a következő évre!

Hát itt tartunk most.
Ami előttünk van, s nem kevés.
1. szerződés a házról
2. regisztráció az önkormányzatnál
3. iskolatalálás mindhárom gyereknek
4. egészségügyi dolgok rendezése, orvostalálás
5. autóvásárlás (ezt lehet, hogy Magyarországon kell intézni)
6. munkatalálás mindkettőnknek, de elsősorban Robinak
7. integrálódni a társadalomba, tanulni hollandul nagyon gyorsan
8. kiadni a dunakeszi házunkat...

ja, s itt hétágra süt a nap, 20-25 fok van, kicsit fúj a szél! Csak, hogy borzoljam a kedélyeket! :)

Holland példa

Nálunk 3 gyerekecske él.
Egyszerű, nem?

Hát nem, nálunk olyan gyerekecske él, akinek 3 éve nem tud iskolát kijelölni a szakértő. Vagyis papíron tud, de nem nevezném valós kijelölésnek, ha egy több emeletes többségi iskolába kell visszamenőleges hatállyal beiratkoznunk, csak hogy rendezett legyen a státuszunk.
Ő a legnagyobb gyerekünk, mozgássérült, beszédfogyatékos. S nincs valós lehetősége Magyarországon...

A középső idén kezdené az iskolát, de nem fogja Magyarországon.

A legkisebb még nem tudja, hogy kihagyja az óvodát, s rögtön iskolában fog kezdeni Hollandiában.

S egy kis olvasnivaló:
http://educat.blog.hu/2015/02/10/hollandia_944